M a t i

2014. július 31., csütörtök

NBI Nyugat - Budapest - Kelet (2014/2015)


A 2014/2015-ös szezonban 16 NBI-es csapat van. Annak apropóján, hogy idén feljutott egy keleti végvár, még egy nyugati (Kaposvár) kiesett, összeszedtem, hogy a csapatok az ország melyik részét képviselik. Sajnos azt kell mondanom, hogy még így is nyomasztó a nyugati csapatok fölénye -legalábbis a mennyiségben.


Nyugat:
- Videoton (Székesfehérvár)
- Lombard (Pápa)
- Pécs
- Haladás (Szombathely)
- Puskás Akadémia (Felcsút)
- Győri ETO
- Paks
- Dunaújváros

Budapest
- Ferencvárosi TC
- Magyar Testgyakorlók Köre
- Újpesti TE
- Budapest Honvéd

Kelet
- Kecskemét
- Debreceni Vasutas SC
- Diósgyőri Vasgyári Testgyakorlók Köre
- Nyíregyháza

Őri Máté


Méztermelés Magyarországon


2014. július 30., szerda

Testvér közreműködés - Tree


További képek : http://oribalazs.tumblr.com

Mennyi jár vissza a devizahiteleseknek és hogyan

Honnan tudom, hogy az én hitelemre is visszajár-e pénz? 
A válasz: a kedvezményesen végtörlesztett és a Nemzeti Eszközkezelő segítségével lezárt hitelek kivételével minden lakossági (!) hitelre és pénzügyi lízing szerződésre járhat vissza pénz, amelyet 2004. május 1-je után kötöttek, és vagy él még, vagy legkorábban 2009. július 25-én zártak le. 

Hogy kapom meg a pénzem? 
A válasz: a még élő szerződéssel rendelkezők valószínűleg tőketartozás-csökkentésként, a lezártak egykori adósai készpénzben. Előbbiek esetében jelentősen csökkenhet a törlesztőrészlet, utóbbiak esetében pedig a lezárást követően a bankközi kamatlábat (frank esetében CHF Libor) használják majd késedelmi kamatként.


Forrás: portfolio.hu 

2014. július 25., péntek

Magyar foci Európában

Idén nyáron 4 klubcsapatot és 1 utánpótlás válogatottat küldtünk Európába, hogy képviseljék a Magyar színeket és visszanyerjék a magyar fociba vetett hitünket.

4 klubcsapat:
Debrecen, Diósgyőr, Ferencváros és a Győri ETO

Azt vártuk, hogy a csapataink minél tovább meneteljenek és legalább a selejtezők rájátszásáig eljussanak, és ott egy szerencsés sorsolással, akár főtáblára kerüljenek, azaz „megéljék az őszt”

A Debrecen a Bl selejtezőiben érdekelt és 2 . fordulóban kapcsolódtak be a selejtezőbe, ahol a fél-profi Farmville Cliftonville volt az ellenfelük. Nehezen bár, de tovább verekedték magukat, így a következő, 3 fordulóban a BATE lesz az ellenfelük. Tehát a DEBRECEN MÉG ÁLL.

A Diósgyőr az El-selejtezőben érdekelt és nekik már a legelső fordulóban is pályára kellett lépjenek. Az első kőrben egy máltai ellenfelet győztek le. A második fordulóban a bolgár Liteksszel kellett megküzdeniük és rajtuk is túlléptek, így várják az EL selejtező 3. fordulóját, amelyben az orosz FC Krasznodar vár rájuk. A DVTK MÉG ÁLL.

Ferencváros
A Fradinak is pályára kellett lépjen az első kőrben az EL selejtezőjében, ott átlépett a máltai ellenfelén és várta a második körben a horvát HNK Rijeka csapatát. Horvátországban kijózanító pofont kapott a csapat, amellyel térdre kényszerítették, így Budapesten már csak annyi volt a dolguk, hogy az előttük térdelő csapat nyaka felé sújtsanak a karjukkal. Meg is tették, lefejezték a Fradit, Pest elesett.

Győri ETO
A Győr az első körben még nem volt érdekelt, a másodikban már igen, de minek? Szinte pályára sem léptek már kiestek a svéd Göteborg ellen. Itthon a sípszó után szépen megfogták a saját bokájukat, bepucsítottak és várták, hogy a svédek rektálisan megvizsgálják őket a férfiasságukkal. Ők, mint jó vendégek meg is tették.  A győri fiúk úgy utaztak Svédországba, hogy minden bizonnyal ők is ilyen rendes vendéglátók lesznek, de nekik miután Győrben már kielégültek nem volt kedvük semmilyen aktushoz, egy kis smaci volt, nyert a Győr 1-0 ra, összesítésben egy rektális vizsgálat utáni csókkal 3-1-el búcsúztak Európából. Meghágták Győrt, Dunántúl elesett.

Végül és utolsó sorban az U19-es válogatottunk

Tőlük azt vártuk, hogy a 8 csapatos EB-n a 4 fős csoportban megcsípik az első 2 hely egyikét és elődöntősök lesznek hazai pályán és éremért játszhatnak. A minimális elvárás az, hogy a 4 es csoport 3. helyén azaz a négyes csoport harmadik helyén végezzenek HAZAI PÁLYÁN.
És Miután a csoport körben két mérkőzés már lezajlott, elsőnek az Osztrákok térdeltek eléjük cselesen, hogy aztán egy szép szabadrúgás után a mieink térdeljenek előttük és egy erős nyakedzésbe orális kielégítésbe torkoljon a meccs vége 3-1 es vereség a Szusza Ferenc Stadionban.
A következő meccsen a fiúk megirigyelték a Győrtől a anális kielégülést, így ők már eleve letolt gatyával mentek a pályára a Portugálok ellen, meg is kapták, amit szerettek volna, sőt a végén még a fehéret is az arcukba 6-1.  

Már csak az a lehetőség maradt, hogy a csapat megcsípje a csoportban a 3. helyet, ezzel kvalifikálja magát a jövő évi U20-as VB-re. Ehhez Izraelt kell legyőznünk. Reméljük a fiúk rájöttek, hogy annyira nem jó az, ha egy férfit rektálisan zaklatnak és igazi férfiként vonulnak pályára, legyőzik Izraelt és szépségtapaszként kvalifikálják magukat a jövő évi tornára. Ha a fiúk nem így gondolják, akkor bízhatunk még abban, hogy az izraelieket hazarendelik katonának.

Összefoglalva Dunántúl és Pest lángokban, Kelet-Magyarország büszkén kitart!  

Őri Máté

2014. július 23., szerda

Boldog születésnapot Balázs!

Boldog születésnapot, hónapot, évet  Balázs!

Éppen ma vagy 9862 napos. 138 nap múlva leszel 10 ezer napos, amit szintén meg kell majd ünnepelni: 2014.12.08.-án!

Pontosan 27 évvel ezelőtt adott életet neked édesanyánk hajnali 3 órakor, tehát amikor ezt a bejegyzést írom, frissen ébredten, félig kómásan, már a 28. életévedet taposod 8 órája.



Szóval 9862 napja vagy a szüleink gyermeke és 8522 napja vagy a drága és egyetlen bátyám.

Ha keveslenéd a számokat, akkor még egy adat: ma 11 kor voltál 236 696 órás! :D

Boldog születésnapot testvérem!

Mati

2014. július 22., kedd

Vettel '13 vs Rosberg '14



Népesség természetes fogyása V.

A KSH közétette a 2014. májusi népmozgás statisztikákat. Ezek alapján az idei év 4. hónapjában 7190 Magyar állampolgár született élve, ezzel szemben sajnos 10010 fő hunyt el. Így a természetes fogyás ebben a hónapban 2820 fő volt. Tavaly májusban ugyanez az adat 2740 volt.
Azonban elmondható, hogy az elmúlt év első 5 hónapához képest, idén január-május időszakban 2,9 %-kal több gyermek született és az elhalálozások száma 2,2%-kal csökkent..

Idén eddig 17 190 fővel lettünk kevesebben.
2014.
1. 3480 fő
2. 3570 fő
3. 4000 fő
4. 3320 fő

5. 2820 fő


Pirossal jelöltem azokat a településeket, amelyeknek az összlakossága körülbelül 17 190 fő. 

Kérlek titeket vessetek egy pillantást az előző két írásomra is ebben a témában:

Real Madrid - játékos mozgás 2014 nyara

Érkeztek. 
Toni Kroos (német, 25 millió euró – Bayern München)  
James Rodríguez ( kolumbiai, 80 millió euró – AS Monaco FC)
Keylor Navas (costa ricai, 10 millió euró - Levante) 

Eligazolt: 
Alvaro Morata 20 millió euró -> Juventus, visszavásárlási opcióval
Casemiro -> Porto (kölcsönbe)
Cheryshev -> Villareal (kölcsönbe)
Nuri Sahin ->7 millió euró -> Dortmund.
Diego Lopez -> AC Milan
Jesús Fernandez -> Levante
Di Maria -> Man. Utd. 84 millió euró
Xabi Alonso -> B. München 10 millió euró

Ezequiel Garay, Benficától a Zenithez igazolt és ennek az 50%-a a Real Madridot illeti, ami 7,5 millió euró.





Jelenlegi átigazolási mérleg: elköltve 115 millió, bevétel: 130 millió euró  = +15 millió euró

Őri Máté

2014.07.22.

2014. július 21., hétfő

Tanácsok Kánikulában


James Rodrigez

Sajtóértesülések szerint, az AS Monaco FC megállapodott a Real Madrid-dal, James árát illetően. A hírek szerint 81 millió Eurót fizet a Madrid a játékosért.
Így már csak a játékossal kell megállapodni a klubnak, ami nem lehet akadály, hiszen Rodrigez álma válna valóra, ha a Királyi Gárdában játszhatna.

Az üzlet hozadéka képpen a Madridból távozhat Casemiro, Di Mari és Khedira trióból 2. Casemiro távozása biztosra vehető, könnyen előfordulhat, hogy a James üzlet része lesz és 10 millióért Monaco-ba igazol.

Én Casemirot egyáltalán nem sajnálnám, ha elmenne, Khedirát egy kicsit igen. Jól védekezik, de a kapu előtt elég vakond és a Real-nak szüksége van egy olyan középpályásra, aki be is tudja fejezni a támadásokat, ha Bal-te és CR-t kiveszik a játékból. Benzema van, hogy magát veszi ki a játékból. Annak viszont örülnék, ha Di Maria maradna, így a kispadon is klasszis játékosok lennének és Ancelotti-nak nagyobb tere lenne a meccseken is belenyúlni a csapatba.

Őri Mát

2014. július 20., vasárnap

100 millió eurók és az NB1

"Az első csapat, amely egy szezonon belül átlépte a 100 millió fontos költési határt, az Internazionale volt még az 1999-2000-es idényben, de hamar akadt elég követőjük. Egy évre rá a Real Madrid, majd a Lazio, a Milan, a Juventus is 100 millió fölé ment. A 2004-05-ös szezon kezdete óta a Manchester City négyszer, a Chelsea és a Real Madrid háromszor, a Tottenham és a PSG kétszer, a Monaco pedig egyszer költött 100 millió fölött, igaz, a Real 2009-10-ben 250 fölött járt" - sportgeza.hu

A 250 millió Euró (egy nyár alatt csak játékosokra). Az egy NB1 élmezőnyében lévő csapatnak körülbelül 30 évnyi!!!!! Teljes költségvetése. Az NB alsóházában pedig van olyan csapat, amelyiknek az teljes költségvetése 750 millió Ft körül mozog, na nekik a 250 millió Euró pont 100 évig lenne elég.

Cristiano Ronaldo vételárából a Real Madrid 20 évig fenntarthantá a Ferencváros csapatát a jelenlegi szintjén. 


Őri Máté

2014. július 19., szombat

HUN-AUT U19 Labdarúgó EB, Magyarország

Magyarország - Ausztria 1-3
Kommentár nélkül, vagy csak kevéssel. Akadémiák, hazai közönség, szinte telt ház a Szusza Ferenc Stadionban és egy nagy zakó a vége.
A csoport másik mérkőzése
Portugália- Izrael 3-0

2014. július 18., péntek

báró Eötvös József

„Az ész az embernek nem azért adatott, hogy a természet felett uralkodjék, hanem, hogy azt követni, s annak engedelmeskedni tanuljon”

2014. július 17., csütörtök

Európa-liga 2. selejtezőkőr - odavágók

Egyedül a Diósgyőr vágott oda. a Győr csúfos kudarcot vallott, még a Fradi még reménykedhet a továbbjutásban.

Liteksz Lovecs (Bolgár) - DVTK 0-2
Győr - Göteborg (Svéd) 0 - 3
Rijeka (Horvát) - FTC 1 - 0


A Debrecen a fél-profi Cliftonville otthonában játszott 0 - 0 -ás döntetlent a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Őri Máté

2014. július 16., szerda

Labdarúgó szövetségi kapitányok 2006 óta





Magyar válogatott:

Bozsik Péter 2006
Várhídi Péter 2006-2008
Erwin Koeman 2008-2010
Egervári Sándor 2010-2013
Csábi József 2013 (beugró)
Pintér Attila 2013 -2014
Dárdai Pál 2014

Német válogatott:

Joachim Löw 2006-

Spanyol válogatott:

Luis Aragones 2004-2008
Vicente Del Bosque 2008-

Angol válogatott:

Steve Mclaren 2006-2007
Fabio Capello 2008-2012
Stuart Pearce (beugró)
Roy Hodgson

Olasz válogatott:

Roberto Donadoni 2006-2008
Marcello Lippi 2008-2010
Cesare Prandelli 2010-2014

Francia válogatott:

Raymond Domenech 2004-2010
Lourent Blanc 2010-2012
Didier Deschamps 2012-

Román válogatott: 

Victor Piturca 2005-2009, 2011-
Razvan Lucescu 2009-20011



Őri Máté


2014. július 15., kedd

BL - EL Selejtezők

Ma (07.15) 20:45-től BL selejtező! Az itthon méltán ismeretlen Cliftonville -vel a Debrecen játszik Észak-Írországban, majd 22.-én a Nagyerdei Stadionban,
A Cliftonville-ről annyit tudni érdemes, hogy egy fél-profi csapat. Azaz a játékosok egy része főállásban dolgozik és mellette eljár focizni. A MIEINK SZÍN TISZTA PROFIK!

Csütörtökön: EL
Liteszk Lovecs - Diósgyőr 19:45
Rijeka - Ferencváros 20:30

Hajrá srácok meglesz az augusztus idén is! (az európai porondon, ha valamelyik csapat nagyot szeretne alakítani, akkor az őszt minimum meg kell élje. Az elmúlt években a selejtezőkörökben egyre hamarabb elhullottak a csapataink. így nem, hogy a főtáblán nem volt magyar csapat, de még az Augusztusba is éppen csak, hogy belecsíptek.) Volt egy két kivétel a Debrecen főtáblás szereplése a Bl-ben és a Videoton az EL-ben, akkor viszont már azt szerettük volna, hogy éljék meg a tavaszta, az egyenes kieséses szakaszt, ,de ez nem történt meg. Délután utána nézek, hogy mikor volt utoljára honi csapat még tavasszal is talpon valamelyik európai kupában.

Őri Máté

2014. július 13., vasárnap

A világ népessége 2010/2050


Remek, a világ népessége 2,2 milliárddal nő és az összes kontinens közül egyedül Európában lesz kevesebb ember a mostanihoz képest.

2014. július 10., csütörtök

13, vagy 18 colos felnik? Nem kérdés


Már csak azért sem, mert óriási piac lehet benne, hogy a felnigyártók elkezdhetik a F1-es felnik replikáját az utcai autókra árulni.

18 Colos

13 Colos

2014. július 9., szerda

A legjobb foci az európaiaké!

Alá is támasztom.

Világbajnokságok:

2006 - Németország
Döntő: Olaszország - Franciaország. Győztes: Olaszország tizenegyesekkel.

2010 - Dél-Afrika
Döntő: Hollandia - Spanyolország. Győztes: Spanyolország 1-0, hosszabbítás után.

2014 - Brazília
Döntő: Németország -  Argentína

Klubvilágbajnokságok győztesei:
2007 - AC Milan
2008 - Manchester United
2009 - FC Barcelona
2010 - Internazionale
2011 - FC Barcelona
2013 - Bayern München

Gera visszatért a Fradiba!

Újra a Ferencvárosban futballozik az utóbbi másfél évtized legjobb magyar labdarúgója, Gera Zoltán. A játékos az aláírást követően beszélt motivációjáról, az angliai évekről, valamint a visszatérésével kapcsolatos érzéseiről is.

- Milyen érzés újra a Ferencváros játékosának lenni?
- Nagyon örülök, hogy visszatértem. Sok szép emlékem van a Fradival kapcsolatban, nyertünk két bajnoki aranyat, két Magyar Kupát. Sokat köszönhetek ennek az egyesületnek, így nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek ide.

- Hirtelen döntés volt?
- Nem, már fél évvel ezelőtt megszületett bennem a gondolat, hogy vissza kellene térni Magyarországra. Azt gondoltam, ha ez így lesz, akkor hova, ha nem a Ferencvárosba?

- Mennyiben más a mostani Gera Zoltán a tíz évvel ezelőttihez képest?
- Azóta már két gyermek édesapja vagyok, idősebb és tapasztaltabb is lettem. Azon leszek, hogy az angliai évek során összegyűjtött tapasztalatait idehaza kamatoztassam.

2014. július 8., kedd

Esőzés alatt mennyit nyel a pálya?

Ma az időjárással foglalkozó honlapok szerint Sarkadon és Keresztúron is 6 mm eső esett. A mm-ben meghatározott csapadékmennyiség azt jelenti, hogy ha 1 mm esik, akkor egy négyzetméterre 1 liter víz jut. 

Azonban ma, 6 mm eső esett, tehát 1 négyzetméterre 6 liter csapadék esett.

Egy foci pálya 110 méter X 60 méteres, azaz 6600 négyzetméternyi területet foglal el, ha ezt beszorozzuk, a mai csapadék mennyiséggel, az azt jelenti, hogy ma a focipálya 39,6 ezer liter vizet kapott.

Holnapra mindösszesen 3 mm esőt mond, tehát holnap csak egy laza 19,8 ezer literes öntözést kap a pálya + (ha Paprika nem kapcsolta ki az öntöző rendszert, akkor még pár ezer litert)

Viszont csütörtökre verőfényes napsütést jósolnak, eső nélkül és 28 Celsius fokot. Teljesen ideális ez a hét a fű megerősödésének, hogy olyan legyen a pálya gyepe, hogy öröm legyen ránézni.

Apróbb probléma, hogy a nyári napsütés még mindig nem akar jelentősebben elidőzni nálunk, így péntekre 15 mm csapadékot írnak, ami 99 ezer liter jelent a pályának és szombaton is kap a torkára még 46,2 ezer litert.

Ez csak a pár napos előrejelzés, hosszútávon már jobb időt jövendölnek és jövő hét péntekre, napsütéses 30 fokos kánikulát írnak.

Őri Máté

2014. július 6., vasárnap

Kaliforgia sorozatzáró

"Elgondolkodtam Rólunk." A rólunk nagy R-rel van írva. "A történetünkről.
Hogy a fenébe' foglaljam össze?

Tökéletes volt? Aligha. Bármilyen történet, velem a középpontban nem torkollhat másba, mint nagy, mosolygós káoszba. De egyvalamit biztosan tudok. A napos éveink maguk voltak a megtestesült szépség.

A rémálmok, a másnaposság, a b***ás és csapás, a városunk elbűvölő, csillámló őrültsége, ahol éveken át felkeltem, elcsesztem, aztán elnézést kértem, kiütöttem magam, aztán kezdtem elölről.
Íróként imádom a boldog végkifejletet.

A srác elnyeri a lányt, aki megmenti őt önmagától...és a naplementében sötétül el a kép.
A srácként, aki szeret egy lányt, rájöttem, hogy ilyen nincs. Nincs naplemente.

Csak a most létezik, csak a mi kettősünk, ami ijesztően csúf tud lenni néhanapján.

De ha behunyod a szemed, és meghallod, amit a szíved súg, ha egyszerűen tovább próbálkozol, és soha de soha nem adod fel, tökmindegy, hányszor sül el balul, amíg a kezdet és a vég össze nem mosódik valamibe, amit úgy hívunk: a legközelebbi viszontlátásra:"


És... ennyi. Nem... nem tudtam, hogy fejezzem be, mert még nincs vége. Sose lesz vége, amíg vagy te, vagyok én, és van remény...és megbocsátás.

Tour - Motorsportok - Dopping - Foci

Az a szép a Tour-ban, hogy simán lehet még 100, vagy akár 500 is, mert csak ember kell út és bicikli, ellentétben a motorsportokkal, ahol fogytán a nyersanyag a benzines és dízel motorokhoz, ez egy kisebb árnyékot vet a sport hosszútávú jövőjére. Ugyanakkor, nem kellene tönkretegyék a kerékpársport történelmét, azzal, hogy 5 évvel később törölnek győzteseket, mert ez megölhetik a sportot. Ha a versenyen megbukik egy bringás, zárják ki, ha nem, akkor hagyják békén.
Plusz a dopping listát is átnézhetnék, mert Armrstrong rákból felgyógyulva nyert 7 Tour de France-t, és nem újult ki nála a rák és még most is 42 évesen egészséges és még simán triatlonozna, ha hagyják. Akkor az a dopping, amit szedett valóban olyan káros a szervezetre, vagy csak a teljesítményt növeli? Mert, ha nem káros, de teljesítménynövelő hatású, akkor legyen legális, árulják a gyógyszertárakban, kutakon és a nemzeti dohányboltokban,
Ezért marad a biztos jó öreg foci, a történelme is stabil és a jövője is. 1885-óta csak kisebb szabálymódosítások voltak. És ameddig lesz egy 100 m X 50 méteres sík terület és egy labda, addig foci lesz a földön.

Őri Máté

VB-negyeddöntők után

Sajnos elég sok ritka unalmas mérkőzés is volt már a VB-n, de ez az egyeneskiesés velejárója, főleg, ha nem oda-visszavágós rendszerű az egyenes kiesés.

Forrás: fifa.com

Érdekes statisztikákat is mutat a 2014-es torna:
Az átlag tiszta játékidő 56,8 perc/meccs, azért kíváncsi lennék, hogy milyen meglepetés ülne mindenki arcára, amikor a tartalék játékvezető a félidő végén felmutatna egy 18 perces táblát. A meccs végén szintén.

Átlag passzolás / csapat / meccs 389. Ez azért érdekes, mert a 2010-es adat, amikor a passzokra építő tiki-takát játszó Spanyol válogatott lett a világbajnok 353 volt- És most harminccal többet passzolnak a csapatok úgy, hogy a Spanyolok már 3 meccs után búcsúztak, ők így nem húzzák felfelé az átlagot. Ezek alapján tehát kimondható, hogy a foci a több passz fele mozdult el ebben az időszakban.   

Sárga / piros lapokat is jelentősen kevesebbet osztottak ki, mint 4 éve. Talán az előző tornán a játékosok idegeit is tépkedte a vuvuzela.

Átlag gól / meccs 2,6. Már most minden idők 3. legtöbb gólt hozó világbajnoksága 159 lőtt góllal. 13 gól kellene az abszolút rekordhoz a tornából hátralévő 4 meccse. 2 elődöntő, bronz meccs és a döntő.


Hátralévő találkozók:
Elődöntők:
Németország - Brazília 07.08. (kedd) 22:00
Argentína - Hollandia 07.09. (szerda) 22:00

Bronzmeccs
A két találkozó vesztese. 07.12. (szombat)

Döntő
A két elődöntő győztese. 07.13 (vasárnap)

Őri Máté








2014. július 5., szombat

Piros-Fehér-Zöld

Őri Balázs https://www.flickr.com/photos/oribalazs/

Megvettem a Tűz és jég dala mind az 5 könyvét, hogy ne kelljen mindig egy évet várnom az HBO cliffhangeres évadzárói után a következő részre. Most elolvastam az 5. könyvet is és most várhatok ki tudja hány évet, hogy megtudjam, hogy mi történik a szereplőkkel, még nagyobb cliffhanger van az 5. könyv végén, mint a tv sorozatokban.

Őri Máté

2014. július 2., szerda

Kaliforgia

Abban a pillanatban, ahogy kezdesz  komolyan venni valamit, rögtön elveszíti a varázsát.

VB - Latin-Amerika vs Európa / Lesz-e gólrekord?


4 csapat Latin-Amerikából és 4 csapat Európából. Vajon melyik futballkultúra nyeri el idén a trófeát?

17+1 gól kell a hátralévő 8 meccsen, hogy meglegyen az új gólrekord a VB-k történelmében, Azaz a 2014-es Világbajnokságon szülessen a legtöbb gól.


Őri Máté

2014. július 1., kedd

Kik képviselik a Real-t a VB negyeddöntőiben?

Brazília – Marcelo

Argentína – Di Maria
Ex: Higuain, Gago, Garay

Németország – Khedira
Ex: Özil, Mertesacker

Franciaország – Varane, Benzema

Hollandia
Ex: Sneijder, Huntelaar, Robben,


Kolumbia, Costa Rica és Belgium keretében nincs Real Madrid játékos jelenleg.(!)

Tehát a negyeddöntőkben még 5 jelenleg is Real játékos léphet pályára: Marcelo, Di Maria, Khedira, Varane, Benzema.

Őri Máté  

FTC - EL selejtező

Ma megkezdődik az Európa-Liga első selejtezőköre, ahol már érintett is a Fradi.
17:45-től a Duna TV közvetíti a mérkőzésüket, a máltai Slieama Wanderers ellen. Kötelező a győzelem! Az első meccsen idegenben megszerzett esetleges győzelem szinte bebiztosítaná a továbbjutás a második selejtezőkőrbe.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Sliema Wanderers (máltai)–FERENCVÁROS 17.45 (Duna Tv, NSO)
Végeredmény 1-1 Gólszerző: Ohawuchi (39.), ill. Nalepa (77.)

A visszavágóra Július 10.-én kerül sor 20:30-tól a Puskás Ferenc Stadionban, tv-ben szintén az MTVA egyik csatornáján tekinthetjük meg,
Amennyiben továbbjut a csapat, akkor Július 17.-én a horvát HNK Rijekával küzd meg idegenben és júliis 24.-én dől el a továbbjutás sorsa a 3. selejtezőkőrbe. 

Hajrá Fradi!

Őri Máté