Real Madrid - Atletico Madrid BL döntő

Amikor az első félidőben Bale kihagyta a ziccerét, éreztem, hogy baj lesz. A Atl az első félidőben meg is szerezte a vezetést. A 93. percig őrizték az előnyüket. Mély letargiában ültem. Néha dühöt, de többnyire szomorúságot éreztem, a drukker tehetetlenségét. Aztán a 93. percben jött Ramos! Fogalmam sem volt, hogy került a hálóba a labda, csak a 108 perc szomorúságát és dühét óriási GÓÓL kiáltással vezettem le, de akkorával, hogy megfájdult a torkom, az örömtől pedig kicsordult a könnyem. Utána már láttam Ramos gólját, gyönyörű fejes volt. Ő vitte a csapatot a hátán a góljaival az elmúlt hetekben, a középhátvédünk! Jön a hosszabbítás!

2-1 Bale!
3-1 Marcelo!!!
4-1 CR7!

Micsoda játék ez a football, percek alatt emberek millióit viszi a szomorúság mélységéből, a boldogság végtelen habkönnyű, mámoros magasságába.

1999. körül kezdtem el a Real Madridnak drukkolni, 8 évesen. Már Amennyire egy 8 éves magyar fiú egy spanyol csapatnak drukkolhat. 2001-ben, amikor Zizu Madridba igazol, nem is lehet kérdéses, hogy madridista leszek. 10 évesen. Tehát, mióta követem a Királyi gárdát 2 BL-t is nyertek. De ez az első, amit már igazán értek, átérzem mit is jelent ez. Ráadásul a 10.!!!

Egy kis kitérő a honi focira, talán a stadionok, az akadémiák idővel megteszik a hatásukat és magyar csapatért szoríthatunk egy BL döntőben. Micsoda érzés lenne egy Real Madrid - Ferencváros mérkőzésen tombolni és élvezni ezt a csodás játékot.

Annyi dolgot írnék még most, de inkább hagyom, hogy az érzések magukkal ragadjanak.

DECIMA!

Őri Máté